Második bécsi beszámolónkban elsősorban druszánk, a németül sokkal jobban hangzó Bécs-múzeum kiállításait mutatjuk be, de hogy az ínyenceknek is kedveskedjünk, foglalkozunk egy viszonylag új múzeummal is, amely a műtárgyhamisítás rejtelmeibe avatja be a nagyközönséget.

A Wienmuseum - amely éppen idén ünnepli a Karsplatzon található épületbe költözés 50. évfordulóját - az állandó várostörténeti mellett több időszaki kiállítással is várja a látogatókat. Utóbbiak közül kettőt szeretnénk kiemelni.

A földszinti teremben virtuális utazásra hívják meg a látogatót. A "Távolság varázsa - elképzelt utazások a 19. században" című kiállítás a távoli vidékek, egzotikus országok ábrázolásának 19. századi történetét mutatja be. A 19. században a képi ábrázolásnak új formái jelentek meg: a panorámaképek, laterna magica-vetítések, a különböző kozmo- és diorámák egészen újfajta vizuális információforrást jelentettek a festmények és metszetek statikusságával szemben. Az új médiumok segítségével legtöbbször a hétköznapi halandó számára elérhetetlen vidékeket próbálták meg közelebb hozni. A kiállításban nagyrészt ezekből az eszközökből láthatunk egy válogatást. Kipróbálhatjuk például az ún. Kaiserpanorama-t (lásd képünkön); a nézőkéhez ülve háromdimenziós hatású sztereoképeket tekinthetünk meg (jelenleg éppen a századfordulós New York-ról). Láthatók az 1873-as bécsi világkiállításhoz kapcsolódó tárgyak is, de helyet kapnak a Praterben működő különböző látványosságok, a Panoptikumtól kezdve az 1890-es években 50 000 négyzetméteren felépített "kis Velencén" át Buffalo Bill és mutatványos csapatának vendégszerepléséig. Akinek felkeltettük az érdeklődését a kiállítás iránt, annak sietnie kell, mert a tárlat már csak március 29-ig tekinthető meg.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A "Big City" című időszaki kiállításban egy az 1940-es években New Yorkban megjelenő új fotós megközelítés, az ún. street photography legfontosabb képviselőinek munkáiból láthatunk válogatást. A nagyvárosban lakó emberekre koncentráló utcai fotózás fő célja a az állandóan mozgásban lévő nagyváros dinamizmusának megörökítése, a metropolisz sajátosságainak megragadása volt. Nem véletlen tehát, hogy az új stílus éppen az 1940-es évekbeli New Yorkban alakult ki. A kiállításban mintegy 150 fényképet láthatunk olyan fotósoktól, mint például Ted Croner, Walker Evans (képünkön az 1938-ban a new yorki metrón, kabátjába rejtett fényképezővel titokban készített fotósorozatának egyik darabja látható), Charles Harbutt vagy Helen Levitt (május 24-ig).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A végén ígéretünkhöz híven következzen egy mindössze néhány éve létező magánmúzeum, amely a műtárgyhamisítás történetébe ad betekintést. A Hundertwasser-házzal szemben található Hamisítómúzeum kiállítótermében számos festmény (így például az előző posztban bemutatott Albertina-kiállításban látható Rembrandt-önarckép) és grafika hamisítványát tekinthetjük meg. Minden a múzeumba betévedő látogató kap egy vaskos (több nyelven elérhető) vezetőt, amelyből megtudhatjuk többek között, hogy mi a különbség egy mestermásolat, a stílusutánzat és a hamisítvány között. Ugyanakkor számos érdekes bűnügyi történetet is elolvashatunk a vezetőben, például a holland hamisító-mesterről, Han van Meegerenről, akinek még Hermann Görginget is sikerült átvernie egy Vermeer-hamisítvánnyal. És hogy manapság mekkora értéke van egy-egy hamisítványnak, jól mutatja egy hamisítvány hamisítványa: a talán leghíresebb európai hamisító, a nagy botrányt okozó Hitler-naplókat "felfedező" német Konrad Kujau Gustav Klimt Danae című festményéről készült másolatának megvásárlása után derült ki, hogy a - nota bene: nem Klimt, hanem Kujau-festményként megvásárolt - mű hamisítvány.

Mindezek ellenére azt kell mondanunk, hogy a kiállítás számos "poént" kihagy. Így például viszonylag keveset tudunk meg a hamisítás technikájáról,  és a másolatok és hamisítványok mellé tett eredetikről készült aprócska fotók sem túlságosan alkalmasak az összehasonlításra. Az igazán nagy dobás persze az lenne, ha egymás mellett lehetne kiállítani az eredetit és hamisítványát, ezt azonban egy kis magánmúzeumtól nem várhatjuk el (a nagy múzeumok pedig feltehetően sosem fognak ilyesmire vállalkozni). Így maradnak a szaftos, olykor vértől sem mentes történetek a 20. század nagy hamisítóiról.

A bejegyzés trackback címe:

https://budapestmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr621016571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eszterke 2009.07.27. 11:31:46

Gratulálok a bloghoz, remélem, lesz időszak, amikor sűrűbben lesz aktualitása is.

A Wien Museum utazós kiállítását már a megnyitás előtt egy beltéri játszótérrel harangozták be, amely gyermekeseknek ingyenesen volt látogatható, és szórakozást nyújtott a 1-8-10 éves korosztály számára. A játszótér berendezését és programját is nagyon eltaláltnak véltem. A szülők pedig meg tudták nézni a csarnok fotókiállítását.

De jó lenne, ha nálunk is lenne ilyen.