2010. szeptember 4-én nyílt meg a Kiscelli Múzeumban a FreeCikli Budapest című, a kerékpározás kultúrtörténetét bemutató kiállításunk. Závada Pál budapesti illetőségű kerékpáros tótkomlósi bringás fotókat, és a hozzájuk kapcsolódó gondolatait hozta a vernisszázsra. Kollekcióját első közlésre a budapestmuzeum blognak ajándékozta.

 

 

      Kedves Közönség!
 
      Kultúrtörténeti jelentőségű percek tanúi vagyunk. A kerékpárt mint olyat – mint önálló entitást, mint a nem-géperejű járművel való közlekedés legmagasabb fokát –, a biciklit soha így még körül nem járhattuk s meg nem ragadhattuk, mint itt és most. Tudniillik eddig inkább csak megtámasztva jártuk körül, és a kormányánál-vázánál fogva ragadtuk meg. Most viszont látva láthatjuk a maga alfájától az omegájáig. A bringát. A bicajt, a bicót. Vagyis a szabadságot. A fríciklit. Mely fogalom már-már a bájcikl fogalmának biciklizárját feszegeti szabadon, magát a kerékPÁRT, kitágítva annak lehetőségeit például a tricikli, illetve a monocikli felé – speciális eset: tandem.
      Noha a kiállítás háziasszonyától, B. Nagy Anikótól kaptam én előzetesen szép számmal „bicó” file-nevű képeket és ezt meg azt a laptopomra, erre a megnyitóra – távol Budapesttől – lényegében látatlanban készültem, ezt jobb, ha bevallom. Magyarán: mindazt, amit itt látnak, önökkel szinte egy időben tekintettem meg – azazhogy: fogom megtekinteni, de vajon mikor?, latolgatom, miközben ezt írom. Ha jól sejtem, fantasztikus kollekció tárul önök elé – arra tippelek, hogy elsősorban – a városi, illetve a fővárosi kerékpározás kultúrtörténetéből, amelynek e pillanatban magam is kíváncsian nézek elébe.
      Mit tudok tenni ilyen esetben? Hát mellékelek a szóban forgó témában egy lábjegyzetnyi aprótárlatot a saját kollekciómból – vagyis itt most minden biciklista tótkomlósi lesz.
 Elsőként egy klasszikus: a nő és a jármű, konkrétan: férfibicikli. De ugyan hogy tudna szoknyában-kötényben fölpattanni rá?, s ha fent ülne, a talpa el sem érné a pedált!, vagy a váz alatt lesz kénytelen? A gépjármű – persze mi mással lenne – korabeli rekvizitumokkal van fölszerelve: valódi rugók rugóztatják a bőrülést, a pumpatartóban pumpa van, ott a pontosan kitöltött névtábla s a bringa dísze, a dinamós lámpa, és a váz alá csatolt szerszámostáskából nyilván nem hiányzik a biciklikulcs meg defekt esetére a saller-készlet. A fiatalok kedvéért: a saller egy ovális fémtégely, amelynek meg kellett gyújtani az izzóan égő gyúanyagát, hogy a tégely fölforrósodó alja ráolvassza a biciklibelső lyukas részére a gumifoltot. Az augusztusi méretű kukorica mezsgyéjén a kislány – feltehetően a negyvenes évek elején – anyám is lehetne, de nem ő az.
 
 
Ő viszont nem lehetne az anyám – ez egy másik státus és jelmez, kukorica helyett napraforgó, de a bringa-modell ugyanaz. Csepel – a Weiss Manféd Művektől, a magyar kerékpárgyártás fellegvárából.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Itt pedig a nő is meg a kerékpár is azonos az előzővel – a lámpa állása tanúsítja ezt –, tótkomlósi kispolgári idill a háborús évekből. A Csepel-biciklin – nem sokkal a vasművek árjásítása, illetve a nácik javára történő bekebelezése előtt. És alig tíz évvel azt megelőzően, hogy nagymamámat kényszermunkára internálnák ugyanebbe a gyárba – amelyet akkor már Rákosi Műveknek hívnak.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Szintén ugyanaz a modell — csak ennek csomagtartója is van —, a gazdája pedig gépész-iparosi munkaruhát visel. A fahidat fölismerni vélem: az Aradra vivő földút vezetett át így még jóval később, az én gyermekkoromban is a szárazér fölött.

 

 

 

 

Betkó János boltja — nyolc kerékpárral a kínálatban — prosperálni látszik a harmincas évek végén. X-szel feltörekvő segédje, Nyíregyházi van jelölve...

 

 

 

 

…egy inassal és egy fél biciklikerékkel a raktár felől is látható – ő az, aki a háborút követő évekhez fűz majd komoly reményeket. Amikorra a zsidók odavesznek, és Betkót is elsodorja sorsa a faluból – s ifjú kora dacára is Nyíregyházi marad a legesélyesebb. 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Vagyis a Nyíregyházi kereskedőpár. Ám ezt az impozáns kerékpár-párt már a negyvenes évek végén és csípősre fordult időben támasztják. Hogy álmaikat sürgősen be kell léptetniök majd az Áfészba, ezt a férfi kalapkarimája alól már most is ki lehet olvasni.

 

 

 

 

 

 

 
 
 
A következő tíz-tizenöt év már belenyúlik abba a korszakba, amely megveti a jelen sorok szerzője biciklista életének is a masszív alapjait – de nem is ez a fontos, például ezen és az összes következő képen is számomra ismeretlen tótkomlósiak láthatóak majd a bringájukkal.
 
 
 
 
 
 
 
Folyt. köv.

 

 

© Závada Pál

 

A bejegyzés trackback címe:

https://budapestmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr132277958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása